Egy japán házaspár vágyának megvalósításaként épült meg ez a családi ház, egy olyan otthont szerettek volna teremteni három gyermeküknek, mely örökre megmarad emlékezetükben. Az építészek valamilyen formában a játszóház világát akarták belevinni ebbe az épületbe, így egy valódi csúszdarendszert terveztek a háromemeletes házba. A csúszdákból és lépcsőkből álló rendszer folyamatos szórakozást visz bele a mindennapi életbe.
Kazuki Nakamura és Kenichi Izuhara úgy tervezték meg a házat, hogy a szobák és egyéb helyiségek a ház magjában kaptak helyet, az egész ház kerületén pedig a csúszda- és lépcsőrendszer húzódik végig, melynek két kijárata van, egy a végén, egy pedig a felénél.
Az épület tömegformálásában is alkalmazzák az íves formát, kiemelve a csúszda helyét drasztikusabban kerekítik le az épületet, továbbá mind a négy sarok le van kerekítve.
A játékosságot kiemelő kivitelezés mellett fontos szerepet kapott a természetes fény. Világítóudvar és nagy, nem az utcafront felé nyíló üvegfelületek alkalmazása révén szinte az összes helyiségbe jut a napfényből.

Használók és funkciók:
Elemzett állapot: Eredeti
Elemzett használat: Szokásos
Használók száma (fő)
Lakók: 5
Vendégek: -
Kiszolgálók: -
Összesen: 5
Alapterületek (m2)
Zárt térben: 258,85
Fedett térben: 27,97
Nyitott térben: 17,14
Összesen: 303,96
Fajlagos alapterületek (m2/fő)
Zárt térben: 51,77
Fedett térben: 5,594
Nyitott térben: 3,428
Összesen: 60,792
Lakófunkciók
Lakófunkciók zárt térben: Közös tevékenységek, Közös tárolás, Mosás, Főzés, Étkezés, Egyéni tevékenységek, Alvás, Egyéni tárolás, Fürdés, WC használat,
Lakófunkciók fedett térben: Parkolás
Lakófunkciók nyitott térben: Közös tevékenységek, Egyéni tevékenységek
Képek, rajzok, források:
Fényképek: album
Térképek: Tokyo, Nakameguro
Hely és idő:
Történelmi korszak: 2001-2020,
Történelmi alkorszak: 2006-2010
Földrajzi régió: Kelet-Ázsia
Földrajzi alrégió: Japán
Éghajlati övezet: Kontinentális
Jellemzők:
Fizikai közeg: Földön
Használat időtartama: Évtizedek,
Helyhez kötöttség: Állandó
Fajlagos alapterület: 40-100 m2
Használók közössége: Család
Használók munkája: N/A
Használók osztálya: Közép
Jellemző anyagok: Fa, Beton, Fém, Üveg
Létrehozás, átalakítás:
Készítés ideje: 2009
Készítés helye: Nakameguro, Tokyo, Japán
Tervezés módja: Egyedi
Tervező: Level Architects (Kazuki Nakamura, Kenichi Izuhara)
Létrehozás módja: Szakmai
Kivitelező: N/A
Módosítás ideje: -
Módosítás tervezője: -
Az adatlapot
készítette: Fürnstáhl Anett | 2012 04 20
módosította: ...... ...... | 2012 ... ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.